Bázisintézmény

Bázisintézmény

Az Oktatási Hivatal Bázisintézményként jelölte ki a Kazincbarcikai Összevont Óvodák tagintézményeit, amellyel rendszeres szakmai feladatok, így műhelymunkák, továbbképzések, előadások megtartását vállalták. Az elismerést három évre nyerték el az elmúlt esztendők kiemelkedő pedagógiai munkája eredményeként.

Egyfajta népbetegség uralkodik a társadalmon, az úgynevezett kütyüzés. Vagyis a gyerekek egyre korábban és nagyobb arányban használnak digitális eszközöket. Ezt hivatott ellensúlyozni a kazincbarcikai óvodákban a rendszeres meseolvasás, amellyel az erkölcsi, érzelmi kompetenciák fejlesztését, alakítását tartják fontosnak az intézmény pedagógusai.

A szakemberek minden tagóvodában különböző technikákat alkalmaznak, és programokat tartanak annak érdekében, hogy a gyerekek fejlődését segítsék. Ilyen például a mesenapon kívül az ovis gála és az erdei iskola is, mellyel sikerrel pályáztak az Oktatási Hivatal Bázisintézménye címre. Az elismerést olyan intézmények nyerhetik el, amelyek készek megosztani a már működő jó gyakorlataikat, helyet és lehetőséget biztosítanak pl. műhelymunkák, bemutató foglalkozások, pedagógus-továbbképzések számára.

„Az élethosszig tartó tanulás az minden pedagógus életében jelen van és érdeklődőek a kollégáink, azon kívül hogy mi megmutatjuk, hogy mit tudunk, én azt gondolom, hogyha elmegyünk környező intézményekbe, mindig mi is tudunk valami újat tanulni, valamit, amit ők másképpen csinálnak mint mi, tehát részt veszünk ezeken a 03:20 programokon — közölte Liptákné Gergely Valéria, a Kazincbarcikai Összevont Óvodák intézményvezetője.”

Az Oktatási Hivatal Bázisintézménye kitüntetést több alkalommal is elnyerheti egy-egy intézmény, a Kazincbarcikai Összevont Óvodák három évig, 2026-ig használhatják a jeles címet.

2023.11.07.

További hírek